messengerfan 2012.12.01. 17:04

Adrian Mutu - Román válogatott

adrian_mutu_romania_3_1354376702.jpg_1280x1024

Kezdetek 

Mutu felnőtt karrierjét az Argeș Piteștinél kezdte 1996-ban. Itt három évet játszott, ezalatt tizenegy gólt szerzett. 1999-ben a Dinamo Bukaresthez igazolt. Itt mindössze egy évet töltött, majd légiósnak állt.

Olaszországban 

2000-ben szerződött Olaszországba, az Interhez. Fél év és mindössze 10 mérkőzés után távozott, a Verona igazolta le őt, ekkor még csak fele játékjogát megvéve. 2001 januárjában a Verona megvette Mutu játékjogának másik felét is. Itt már több időt, másfél évet töltött, majd egy újabb középcsapat, a Parma játékosa lett.

Chelsea 

2003 nyarán lett a Chelsea játékosa, 22,5 millió euróért. Első három meccsén négy gólt szerzett, ám később a lendület alábbhagyott.

A következő idényben több összetűzése is volt José Mourinhoval. 2004 szeptemberében doppingvétség miatt 1 évre eltiltották. A büntetés végül 2005 májusában ért véget.

Ismét Olaszországban 

2005 januárjában ötéves szerződést írt alá a Juventusszal, annak ellenére, hogy csak májusban léphetett először pályára. Első meccsét május 25-én, csereként játszotta a Juve színeiben. Ebben az évben ez volt az egyetlen meccse.

A következő szezonban stabil kezdő volt, ám miután a csapatot a bundabotrányban játszott szerepe miatt kizárták, Mutu, több más játékossal együtt, távozott.

Fiorentina 

2006 nyarán a Fiorentina nyolcmillió euróért szerződtette. A klubcserének köszönhetően együtt dolgozhatott korábbi edzőjével, Cesare Prandellivel.

2008 nyarán a Roma megpróbálta leigazolni őt, ám visszautasította az ajánlatot. Nem sokkal ezután 2012-ig szerződést hosszabbított.

November 30-án, kétszázadik Serie A-meccsén elsőként vezethette ki csapatát kapitányként a pályára. Februárban ismét jubilált, megszerezte 100. és 101. bajnoki gólját.

2010. január 29-én ismét fennakadt a doppingvizsgálaton. 2011. január 6-án a Fiorentina szerződést bontott vele nem megfelelő magatartása miatt.

Cesena 

2011 nyarán kétéves szerződést kötött a Cesenával, ami a megállapodás szerint kölcsönös elégedettség esetén további egy évvel meghosszabbítható.

Válogatott 

Mutu jelenleg 67-szeres válogatott, ezeken eddig 29 gólt szerzett. Eddig két nagy tornán, a 2000-es és a 2008-as Eb-n játszott. 2011-ben eltiltották a válogatottságától.

Címkék:Adrian Muttu Román válogatott Szólj hozzá!

messengerfan 2012.12.01. 16:35

Thierry Henry - Barcelona

theiry_henry_barcelona_3_1354376096.jpg_1024x768

Címkék:Barcelona Thierry Henry Szólj hozzá!

messengerfan 2012.11.30. 20:45

Cristiano Ronaldo - Euro 2008

cristiano_ronaldo_portugal_wallpaper_6_1354304665.jpg_1280x800

Címkék:Cristiano Ronaldo Portugál válogatott Eb 2008 Szólj hozzá!

messengerfan 2012.11.30. 20:35

Cesc Fàbregas - Spanyol válogatott

cesc_fabragas_spain_4_1354303873.jpg_1024x768

Fàbregas nevelőegyesülete a Barcelona volt. 15 évesen már a „B” csapattal tréningezett, s alkalmanként a spanyol U17-es válogatottban, ahová szintén meghívót kapott. Meghatározó tagja lett a korosztályos válogatottnak, amely jelentős eredményeket ért el, például kijutott a 2003-as finnországi világbajnokságra, és ott egészen a döntőig jutott. A fináléban Brazília legjobbjaival kellett megmérkőzniük, s bár 1-0-ra kikaptak, egész Spanyolország az új spanyol aranygenerációról beszélt. Ezen a tornán tűnt fel Fàbregas, aki akkor még Cesc felirattal a hátán játszott. Öt góljával ő lett a gólkirály, de az egész sorozat legjobb játékosának is megválasztották.Cesc még egy évet az Arsenal B csapatában is játszott, és 2003-ban feljutott a felnőtt csapatba.

Arsenal 

A Wolverhampton Wanderers ellen szerzett találatával egyúttal ő lett minden idők legfiatalabb gólszerzője az ágyúsoknak is nevezett egyesületben. Már a nagyválogatottnál is szóba került a neve, de még a 17 éven aluliak válogatottjában játszott a 2004-es franciaországi Európa-bajnokságon. A tornán nagyjából az egy évvel korábbi vb-csapat szerepelt. A döntőbe jutás ismét sikerült, a győzelem viszont megint nem. Franciaországtól kaptak ki 2-1-re, a spanyolok gólját a korábban a Manchester Unitedban játszó, majd a Real Zaragozába, onnan pedig a Barcelonához kerülő Gerard Piqué szerezte.

Arsène Wenger menedzser ösztönzésére meghosszabbították a szerződését, mert a francia szakember szerint „Fabregas az Arsenal jövőjének záloga, egyszerűen nem köthet ki más klubban”. Wenger keze alatt megbízható támadó középpályás vált belőle, akinek a Patrick Vieiratávozása után keletkezett űrt kellett betöltenie a csapatban. Első bajnoki gólját a Blackburn Rovers ellen szerezte, első BL-találatát pedig aRosenborg BK ellen. Meghívót kapott a spanyol A-válogatottba is, a 2006-os világbajnokság előtt mutatkozott be Elefántcsontpart válogatottja ellen (gólpasszt is adott), és bekerült a Németországba utazó keretbe is, s négyszer pályára is lépett a világbajnokságon.

Amikor az Arsenal a Dinamo Zagreb ellen játszott BL-selejtezőt, s 3-0-ra győzött idegenben, az első és az utolsó gólt Fàbregas szerezte. Így ő lett minden idők legfiatalabb duplázója a Bajnokok Ligájában.

2008-ban már az Arsenal alapembere lett, a Bajnokok Ligájában az ő gólja döntött a 2008. március 4-én játszott AC Milan elleni nyolcaddöntőben, amit végül 2-0-ra nyert meg csapata a San Siróban. Cesc Fàbregas a 2008/09-es szezonban megkapta a csapatkapitányi karszalagot, amit William Gallastól örökölt.

A 2008-as Európa-bajnokság döntőjében a kezdőben kapott helyet David Villa sérülése miatt.

Visszatérés a Barcelonához 

2011. augusztus 15-én az Arsenal FC elfogadta a Barcelona ajánlatát, így Fàbregas 2016-ig szóló szerződést írt alá a katalán csapathoz. Sajtóhírek szerint a Barcelona kb. 35 millió fontért (kb. 40 millió euróért) vásárolta meg a saját nevelésű játékost. A mezszáma a 4-es lett. A játékos kivásárlási árát a Barcelona 200 millió euróban határozta meg a szerződés egyik záradékában.

Szintén sajtóhír szerint a Barcelona 14,5 millió eurót azonnal kifizetett, és ugyanennyit törlesztett októberben is. Az elkövetkezendő öt évben pedig Fàbregas fog évi egy millió euróról lemondani a fizetésében, ami szintén az Arsenal számlájára fog érkezni. Ezen felül amennyiben a Barcelona legalább két bajnokságot és egy bajnokok ligáját megnyer az elkövetkező öt évben, akkor további 5 millió euró, más információk szerint 6 millió euró illeti meg az Arsenalt.

Forrás: wikipedia

Címkék:spanyol válogatott Fabregas Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása